Saturday, January 9, 2010

Panírozott fürj tojás

Nem, természtesen nem csak a tojások kerültek harmadik fogásként az asztalra, de szerintem az volt ennek az ételnek a fénypontja. Mellé került még sült fürjmell és comb, burgonya millefeuille - Gordon Ramsay receptje alapján, de articsóka nélkül, helyette sima és lila burgonyát használta, és a szarvasgomba helyett vargányaolajjal ízesítettem, aztán eszembe jutott, hogy van szarvasgombakrém a hütőben, de az egyébként sem lett volna az igazi, ha értitek mire gondolok... - juharszirupos paszternák pekándióval, néhány salátalevél snidlinges öntettel és portói redukcióval, és a panírozott fürj tojás.


Nos akkor lássuk a makadámdiós panírban sütött fürj tojásokat spenót coulis-val. A spenót coulis nagyon egyszerű, csupán főzzük elő a spenótot 2 percig, aztán jeges vízben hűtsük le. Melegítsünk tejszínt, vagy double cream-et forrásig egy salottával és füstölt fokhagymával, majd pürésítsük a spenóttal és tejjel, aztán ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval. A tojásokat főzzük 2 és fél percig, majd azonnal hűtsük le és pucoljuk meg. Aztán panírozzuk a szokásos módon, de keverjünk a zsemlemorzsához apróra vágott makadámdiót. Az így előkészített tojásokat olajsütőben süssük készre, mégpedig 30 másodpercig 180°C-on.


Á, majdnem elfelejtettem, hogy még egy szósz is volt az egészhez, ami alapjában nem volt más mint egy redukált fürj alaplé. Nos, ennyi! Azt kell mondanom ez volt a legkimerítőbb az összes fogás közül!

No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...