Tuesday, January 12, 2010

Végül, a desszert!

Nos, a desszert! Csokoládéról, kávéról és whiskeyről álmodtam, ha lehetséges, akkor mindet egyszerre! Arra gondoltam, készítek egy tortát amit aztán fagyival, meleg csokoládészósszal és karamellszósszal tálalok. Hogy legyen valami ropogtatnivaló is, sütöttem néhány pisztáciás tuiles-t. Alapnak egy piskótára gondoltam, de nem a szokásosat akartam elkészíteni, ezért Gordon Ramsay piskótája mellett döntöttem. Rá pedig egy sütőben főtt kávékrém került, lényegében egy nem karamellizált créme brulée kávéval ízesítve. A tetejére pedig egy egyszerű étcsokoládé mousse Pierre Hermé egyik receptje alapján. És a whiskey? Nos, az pedig fagylalt formájában került a tányérra, valamint a piskótát is jól meglocsoltam whiskey sziruppal.


Hozzávalók
:
A piskótához:
130 g vaj, szobahőmérsékletű
110 g porcukor
6 tojás
130 g étcsokoládé
200 g cukor
130 g liszt

A kávé krémhez:
15 g őrölt kávé
115 g tejszín
4 tojássárgája
25 g cukor

A moussehoz:
170 g étcsokoládé (70% kakaó)
80 ml tej
1 tojássárgája
4 tojásfehérje
20 g cukor


A piskótához melegítsük elő a sütőt 160°C-ra. Keverjük a vajat a porcukorral krémesre, majd adjuk hozzá a sárgájákat egyenként és az olvasztott csokoládét. A fehérjéket verjük habbá a cukorral. Adjuk hozzá a lisztet a csokoládés masszához, majd forgassuk bele a felvert fehérjéket. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben (30 cm négyzet alakú) süssük 50-60 percig. A süteményhez ennek a piskótának a felét használtam, így ha az egészet be akarjuk fedni a krémekkel, akkor azok mennyiségét duplázzuk. A kávékrémhez melegítsük a tejet, a tejszínt és a kávét forrásig. Ezután szűrjük le. Keverjük össze a cukrot a tojássárgájákkal és öntsük hozzá a tejes keveréket. Sütőpapírral kibélelt formába öntve 100°C-on vízfürdőben "főzzük" egy órát. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Másnap helyezzük a piskótára. A moussehoz olvasszuk meg a csokoládét. Melegítsük meg a tejet és öntsük a csokoládére majd keverjük össze és adjuk hozzá a sárgáját is. Verjük a fehérjéket habbá a cukorral és forgassuk bele a csokoládés masszába. Töltsük a kávékrémre és hagyjuk legalább egy órát a hűtőben, vagy akár egy éjszakán át.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...