Friday, May 20, 2011

Gorgonzolás gnocchi spárgával és kucsmagombával

Tegnap elég tanácstalan voltam, már ami az ebédet illeti és vagy negyed órán át bámultam a hűtő polcait, míg végre összeállt a kép. Árválkodott néhány zsenge zöldspárga, a sajtos dobozban pedig egy darab gorgonzola bujkált.

Arra gondoltam, legyen risotto, igen ám, de kifogytam minden alapléből, és ugyan gyorsan főzhettem volna egy adag csirkét, de igazán nem volt kedvem megvárni, míg a csontok kifagynak, tekintve, hogy a gyomrom már erősen korgott. Így folytattam a keresgélést a kamrában és a megoldás sem váratott magára sokáig. Gyorsan vizet forraltam és főztem egy adag burgonyát, a gombát beáztattam forró vízbe, s aztán
röpke fél óra alatt már tálaltam is a gőzőlgő, könnyű gorgonzolás gnocchit kucsmagombával és spárgával.

Hozzávalók:
500 g burgonya
1 tojás
100-150 g liszt (a burgonya keményítőtartalmától függően)

60-70 g gorgonzola


Főzzük puhára a burgonyát sós vízben, majd héjastól nyomjuk át egy krumplinyomón. A gorgonzola héját vágjuk le, és nyomjuk szintén át a krumplinyomón, majd adjuk hozzá a tojást, a lisztet és sózzuk. A massza a sajt miatt elég kényes, ezért ne kézzel formázzuk, hanem kanalazzuk műanyagzacskóba és olló segítségével vágjuk az éppen hogy csak gyöngyöző vízbe. Amint feljött a tetejére, szűrőkanál segítségével tegyük barna vajba, óvatosan forgassuk át, és tálaljuk vajban párolt spárgával és kakukkfüves, salottás kucsmagombával.

No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...