Thursday, May 5, 2011

Pavlova muskotályos eperrel

A Tokaji Borecet Manufaktúra eceteire nagyon kíváncsi voltam, így mint sok blogtársam, én is készültem néhány recepttel, köztük a következő desszerttel. Mielőtt még megkaptam volna a mintacsomagot, már tudtam, hogy epret fogok párosítani muskotályos borecettel desszertként. Persze az kicsit eltántorított, hogy nyoma sem volt akkor még helyi epernek, így gondoltam fagyasztottal dolgozom majd, ami még mindig jobb, mint az import "gumieper". Vasárnap délelőtt elugrottunk egy adag friss spárgáért egy közeli farmra, ahol aztán igazi meglepetés fogadott: az első eper! Ugyan fehér fólia és szalma alatt nevelkedett, de mégis helyi, még ha egy picit korai is. Abban biztos voltam, hogy nem lesz igazi intezív és zamatos eper íze, de mégis kellemesen csalódtam. Ugyanis, volt köztük jó néhány igazán érett és édes példány. Így már mindjárt könnyebb átvészelni azt a rövid időt, amíg eljön az igazi eper ideje!


Hozzávalók:
10 mini pavlovához
3 tojásfehérje
150 g barnacukor
1 teáskanál tokaji furmint borecet
½ evőkanál kukoricakeményítő
1 csipet só
250 g eper
3 evőkanál porcukor
4 evőkanál tokaji muskotályos borecet
200 ml tejszín
2 evőkanál durvára vágott pisztácia

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és rajzoljunk 10 kört rá, majd fordítsuk meg a papírt. Verjük a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá, majd kanalanként keverjük hozzá a cukrot, és verjük addig, amíg újra kemény hab lesz. Adjuk hozzá az ecetet és a leszitált kukoricakeményítőt. A sütőpapírra rajzolt körökre kanállal halmozzuk a masszát. A sütőt állítsuk 150 fokra, és szárítsuk 40-50 percen keresztül. Az eper zöld részét vágjuk le és vágjuk cikkekre. Alacsony hőfokon olvasszuk fel a cukrot egy serpenyőben és amint karamellizálódni kezd, öntsük rá az ecetet, adjuk hozzá az epret és forgassuk össze, majd körülbelül 1-2 perc elteltével vegyük le a tűzről. Tálaljuk a kihűlt pavlovákat felvert tejszínnel és a karamellizált, muskotályos eperrel.

No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...