Thursday, March 7, 2013

Avokádóleves

Úgy rémlik, hogy már regéltem egyszer arról, hogy régen mennyire nem kedveltem ezt a csoda zöld gyümölcsöt. Érdemes megjegyezni, hogy a még éretlen termés mérgező, ha pedig megfőzzük az avokádót, akkor az állítólag keserű lesz. Azt hiszem, hogy ez a leves jól behűtve esélyes arra, hogy idén nyáron a kedvencek közé kerüljön. Csodálatosan selymes és simogatja az ember torkát. Egyszerűen oda vagyok érte! A fűszerezéssel lehet bátran játszani, viszont arra figyeljünk, hogy ne olyan legyen levesünk állaga, amiben megáll a kanál! Éppen ezért csak a tetejére került egy kevés kókusztej, a levest pedig kókuszvízzel készítettem. Ízlés szerint dobjuk fel frissen őrölt borssal, chilivel vagy tequilával.


Hozzávalók:
2 kicsi érett avokádó
500 ml kókuszvíz
1 thai citromfű
1 lime
1/2 csokor menta
chili
tequila
2-3 evőkanál kókusztej

bors

A kókuszvízet a darabokra vágott citromfűvel felfőzzük és fél órát állni hagyjuk.
Az avokádót félbevágjuk és kikaparjuk a héjából. A már kihűlt kókuszvizet leszűrjük és az avokádóhoz adjuk a lime reszelt héjával, a mentával és ízlés szerint chilivel együtt és az egészet pürésítjük. Ha túlságosan sűrű lenne, akkor hígítsuk kókuszvízzel, esetleg zöldség alaplével. Ízesítsük sóval, borssal és limelével. Aki úgy érzi adjon hozzá 1-2 evőkanál tequilát és hűtsük jól le! Mentalevéllel és kókusztejjel tálaljuk.

No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...